Őszinteség és hitelesség
A írás az őszinteség és a hitelesség közötti alapvető különbséget vizsgálja, rávilágítva arra, hogy a belső érzések gátlástalan kifejezése nem azonos a valódi érettséggel. A szerző Zinédine Zidane hírhedt 2006-os döntőbeli fejelését hozza fel példaként arra, amikor egy cselekedet bár őszinte az indulatok szintjén, mégis romboló, mert figyelmen kívül hagyja a társadalmi szabályokat és a felelősséget. Míg az őszinteség csupán a pillanatnyi belső állapotunkat tükrözi, addig a hitelesség egy magasabb rendű összhangot jelent a külső valósággal és tetteink következményeivel. A szöveg szerint a pszichológiai érettség kulcsa nem az érzelmek elfojtása, hanem az azokon való felülemelkedés és a tudatos döntéshozatal. Végső soron a valódi fejlődés ott kezdődik, amikor felismerjük, hogy belső igazságaink nem adnak automatikusan felhatalmazást a környezetünket károsító viselkedésre.
Kulcsszavak: őszinteség, hitelesség
Sokszor úgy gondoljuk, hogy ha őszinték vagyunk, akkor rendben vagyunk.
Hogy ha kimondjuk, amit érzünk, ha nem tartjuk magunkban a feszültséget, ha nem játszunk szerepet, akkor már helyesen működünk. Az őszinteséget gyakran azonosítjuk az érettséggel.
Ez azonban nem mindig van így.
Az őszinteség és a hitelesség nem ugyanaz.
Az őszinteség azt jelenti, hogy az ember kapcsolatban van a saját belső állapotával, és azt kifejezi. Nem tagadja le, nem csomagolja át, nem tesz úgy, mintha mást érezne. Azt mondja és teszi, ami benne van.
A hitelesség viszont nemcsak belső, hanem külső viszony is.
Azt jelenti, hogy az ember működése összhangban van egy tágabb rendszerrel: a valósággal, a következményekkel, a szabályokkal, és azzal, amit vállal.
Lehet valaki őszinte anélkül, hogy hiteles lenne.
Ezt jól mutatja egy sokat emlegetett jelenet a 2006-os világbajnoki döntőről.
Zinédine Zidane, a világ egyik legnagyobb futballistája, a hosszabbítás perceiben egy szóváltás után fejjel mellkason üti Marco Materazzit. Nem egy véletlen mozdulat volt. Nem csúszott meg. Nem sodródott bele. Egy pillanat alatt megszületett döntés volt, amely mögött valószínűleg erős indulat, sértettség vagy düh állt.
Abban a pillanatban Zidane őszinte volt.
Nem nyelte le, amit érzett. Nem tartotta vissza magát. Nem alkalmazkodott a helyzethez. Azt tette, amit belülről a legerősebb késztetés diktált.
De nem volt hiteles.
Nem azért, mert „rossz ember” lett volna, hanem mert a cselekedete nem volt összhangban azzal a rendszerrel, amelyben mozgott. Nem volt összhangban a játék szabályaival, a szerepével, a csapatával, a helyzet súlyával. A következmény azonnali volt: kiállítás. És egy olyan döntő, amelynek végén már nem lehetett ott.
Ez a különbség a két fogalom között.
Az őszinteség belső igazság.
A hitelesség működő igazság.
Az egyik azt mondja: „ez van bennem.”
A másik azt kérdezi: „mi következik ebből a valóságban?”
A probléma nem az, hogy az ember néha őszintén reagál. Ez elkerülhetetlen. A gond ott kezdődik, amikor az őszinteséget összekeverjük a felhatalmazással. Amikor azt gondoljuk, hogy ami bennünk van, azt jogunk van következmények nélkül kifejezni.
A rejtett motívumok szintjén ez különösen fontos.
Mert amikor egy belső minta aktiválódik — legyen az düh, félelem, kontrollvágy vagy visszahúzódás —, az mindig őszintének tűnik. Belülről indokoltnak, jogosnak, sőt szükségesnek. De attól, hogy valami belül igaznak érződik, még nem biztos, hogy kívül is helyes irányba visz.
A pszichológiai érettség egyik kulcsa éppen ez a különbség.
Nem az, hogy ne érezzünk.
Nem az, hogy ne legyünk őszinték.
Hanem az, hogy felismerjük: az őszinteség csak az első lépés.
A kérdés az, hogy mit kezdünk vele.
Az érett működés nem ott kezdődik, hogy elnyomjuk azt, ami bennünk van, hanem ott, hogy nem adjuk át neki automatikusan a döntést.
Tovább a Pszichoszomatika oldalra
Készen állsz a változásra? Induljunk el közösen a fejlődés útján!