Kinek nem inge, ne vegye magára… De mi van, ha szorít a gallér?
Ismerjük a jó öreg mondást: kinek nem inge, ne vegye magára. A képlet pofonegyszerűnek tűnik. Ha látsz a kirakatban egy kabátot, ami nem a te méreted, nem mész be a boltba veszekedni az eladóval, hogy miért nem jó rád. Egyszerűen továbbmész. Ha egy téma nem érint, nincs dolgod vele. Hidegen hagy, lepereg rólad, mint kacsáról a víz, amikor kiszáll a tóból.
De mi történik akkor, ha egy ártatlannak tűnő dolog, egy elejtett félmondat vagy egy ismerős viselkedése láttán azonnal felmegy benned a pumpa?
Amikor azon kapod magad, hogy egy téma (legyen az bármilyen hétköznapi) szinte kikapja a kezedből az irányítást, és a pulzusod az egekbe szökik, akkor bizony megakadt a horog. Ilyenkor ahelyett, hogy kifelé mutogatnánk, érdemes befelé nézni, mert komolyabb vizsgálódásra van szükség. Ahol indokolatlan düh van, ott mindig van valami a háttérben.
De vajon mibe akad bele az a bizonyos horog? Leginkább két dologba:
- A befalazott szoba: Ez nem más, mint a tudatból kizárt, elfalazott, gondosan letagadott probléma. Úgy csinálunk, mintha nem is létezne. Tökéletes kőművesmunkát végeztünk odabent, csakhogy a fal mögött ott rohad a penész. Amikor egy külső inger – a horog – véletlenül megkapargatja ezt a vakolatot, azonnal ugrunk és védekezünk.
- A szellemi kútmérgezés: Ez az az állapot, amikor egy előítéletet vagy hiedelmet szent és sérthetetlen tényként kezelünk. Felveszünk egy torzító szemüveget, és meg vagyunk győződve róla, hogy mi látjuk a legtisztábban a világot. Elfogadunk véleménynek álcázott hiedelmeket, és egy hibás gondolkodási minta rabjaivá válunk, miközben körömszakadtig védjük a saját igazunkat. „Nekem van igazam, a világ meg hülye” – ilyen egyszerű.
A feketeleves: Találkozás a valósággal
Nos, mi a teendő, ha rajtakaptuk magunkat, hogy már megint ráharapunk a horogra?
A legjobb módszer a „reality check”, azaz az őszinte találkozás a valósággal. Bármilyen kényelmetlen is, szembe kell néznünk a saját árnyékos oldalunkkal.
Az árnyék természete ugyanis pont az, ahogy szokták mondani, hogy „vaj van a fején”. Ha már tudja, hogy hol szorít a cipő, akkor már nincsen olyan nagy baj, mert addig van baj, amíg a probléma a szőnyeg alá van söpörve. Ha kimerészkedne a napfényre, a vaj azonnal ráolvadna, és mindenki számára nyilvánvalóvá válna a gondosan eltussolt tematika. Ezért az árnyék retteg a fénytől, és inkább a sötétben, a tagadásban puffog. A valóság – a tudatosság napfénye – azonban kíméletlenül leolvasztja ezt a vajat, megmutatva azt, amivel valójában dolgunk van.
Ha legközelebb felhúzod magad valamin, ami látszólag „nem a te inged”, állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést: Miért érzem úgy, hogy rám szabták? Milyen vaj olvad épp a fejemen?
Szeretnél végre rendet rakni? Ha úgy érzed, egyedül nehéz kibogozni a saját horgokat, ne hagyd, hogy az árnyék irányítson. Foglalj időpontot egy beszélgetésre, vagy iratkozz fel a hírlevelemre, és nézzünk rá együtt, mi is lapul a felszín alatt!
A napfényt én hozom – a többit megoldjuk.