A „kiborul a bili” jelenség pszichológiája
“Egész héten szó nélkül vittem a hátamon a cég legnehezebb projektjét, mosolyogva nyeltem le a főnököm kritikáját, este türelmesen meghallgattam a párom panaszait… Aztán vasárnap reggel, amikor a gyerek véletlenül kiborította a kakaót a konyhában, akkorát ordítottam, hogy magam is megijedtem a saját hangomtól. Pedig az csak egy pohár kakaó volt. Nem is értem, mi ütött belém.”
Gyakran hallok ehhez hasonló, őszinte és bűntudattal terhelt mondatokat a hozzám forduló kliensektől. Ülnek velem szemben, és szégyenkezve mesélnek egy-egy érthetetlen dühkitörésről, egy hatalmas balhéról, ami látszólag a semmiből pattant ki. A környezetük értetlenül áll a történtek előtt, ők pedig egyenesen szörnyetegnek érzik magukat.
De vajon tényleg a kiborult kakaó, a lassan haladó sor a pénztárnál, vagy egy ártatlan félmondat okozza ezeket az aránytalan robbanásokat? Ha a felszín alá nézünk, hamar rájövünk: a robbanás sosem az utolsó cseppről szól, hanem arról a tengernyi elfojtásról, ami addig a pontig vezetett.
Az önfeladás ára: Kinek kell a “cirkusz”?
A pszichológia ezt a jelenséget acting out-nak, vagyis cselekvéses kiélésnek nevezi. Amikor olyan mély, feldolgozatlan fájdalmat, frusztrációt vagy határátlépést tapasztalunk, amit valamilyen okból nem tudunk vagy nem merünk szavakkal, tudatosan kifejezni, a feszültség utat tör magának. Ha az ajtón nem engedjük ki, betöri az ablakot. Viselkedésbe – gyakran romboló, dühös vagy irracionális cselekedetekbe – csomagoljuk azt, amit valójában mondani szeretnénk.
Ilyenkor a felszínen egy hisztérikus, dühöngő embert látunk, de a mélyben valójában egy végtelenül kimerült, saját határait folyamatosan feladó, megfelelési kényszerben szenvedő lélek kiált segítségért. Minden egyes alkalommal, amikor nemet akartál mondani, de igent mondtál; amikor fáradt voltál, de mégis bevállaltad; amikor megbántottak, de te csak mosolyogtál – egy újabb adag nyomást préseltél a belső kuktádba.
A megkönnyebbülés csapdája és a hamis érzések
Az acting out egyik legnagyobb paradoxona és csapdája az, hogy pillanatnyi megkönnyebbülést hoz. Amikor végre “kiborul a bili” és kiabálunk, a hetek óta tartogatott fojtogató belső feszültség hirtelen lecsökken. Szelepeltünk.
Azonban ez a megkönnyebbülés hamis és veszélyes. Ahogy a tranzakcióanalízis is rámutat: ez a fajta kiélés fenntartja a tagadást. Mi történik a balhé után? Megjelenik a bűntudat. Bocsánatot kérünk azért, mert kiabáltunk a gyerekkel vagy a párunkkal a kakaó miatt. A fókusz átkerül a balhéra, és a valódi probléma – az, hogy túlhajszolt vagy, hogy nem tisztelik a határaidat, vagy hogy érzelmileg elhanyagolva érzed magad – továbbra is rejtve marad.
A dühkitörés (ami gyakran egy úgynevezett zsaroló, helyettesítő érzés) egy pszichológiai játszma része lesz. Eltereli a figyelmet a valódi, fájdalmas szembenézésről: arról, hogy változtatnod kellene az életeden.
Az ébredés: Hogyan vegyük vissza az irányítást?
Ahhoz, hogy kilépj ebből a kimerítő ördögi körből, fel kell ismerned: a haragod nem az ellenséged, hanem az iránytűd. Nem elfojtani kell egészen addig, amíg vulkánként ki nem tör, hanem meg kell tanulni értelmezni a jelzéseit.
- Vedd észre a mikrofeszültségeket! Ne várd meg a robbanást. Figyeld meg a tested jelzéseit, amikor olyasmit kérnek tőled, amit nem akarsz megtenni. A gyomrod rándul görcsbe? Összeszorul az állkapcsod? Ez a valódi határod.
- Kezdj el kicsiben kommunikálni! A belső párbeszéded tisztázása az első lépés. Jogod van fáradtnak lenni. Jogod van azt mondani: “Ezt most nem tudom vállalni.” Vagy egyszerűen csak: “Adj kérlek tíz percet, mielőtt megbeszéljük, mert nagyon kimerültem.”
- Keresd meg a gyökeret! Kinek akarsz ennyire megfelelni? Milyen régi, akár gyermekkori sorskönyvi minta hajt abba az irányba, hogy csak akkor érzed magad szerethetőnek, ha mindenki más igényét a sajátod elé helyezed?
A valódi önismeret ott kezdődik, amikor már nem a kiömlött tejet vagy a külvilágot hibáztatjuk a reakcióinkért, hanem bátran és őszintén a saját elfojtásaink mélyére nézünk.
Te mikor robbantál fel legutóbb valami apróságon, és ha most visszagondolsz… valójában kire vagy mire voltál akkor olyan iszonyatosan dühös?
Erdős Alpár - SORSANALÍZIS ÉS SZEMÉLYISÉGRAJZ 
Hozzászólás