“Hiába teszem oda magam mindenhol, valahogy mindig ugyanabba a falba ütközöm. Mintha egy rossz filmet pörgetnének újra meg újra a fejemben, amiben a végén mindig én vagyok az, aki nem elég jó, aki csalódást okoz.”
Gyakran hallok ehhez hasonló, fájdalmasan őszinte mondatokat a praxisomban. Amikor valaki leül velem szemben, a felszínen legtöbbször a stressz, a munkahelyi kiégés vagy egy párkapcsolati válság a téma. De ahogy egyre mélyebbre ásunk, szinte mindig rátalálunk egy láthatatlan, mégis kőkemény börtönre: arra a történetre, amit önmagunknak mesélünk önmagunkról.
Szakemberként és emberként is lenyűgöz, ugyanakkor sokszor meg is ráz, hogy milyen hatalma van a belső narratíváinknak. Nem a puszta tények, hanem a saját történeteink határozzák meg a sorsunkat. Lényegében egy öt lépésből álló, folyamatos körforgásban élünk: megtapasztalunk, értelmezünk, történetté fűzzük a múltat, ez alapján cselekszünk, majd a társas kapcsolatainkban újra és újra megerősítjük ezt a valóságot. A tapasztalataink formálják a történeteinket, a történeteink pedig formálják a tetteinket. De vajon mi történik, ha ez a körforgás mérgezővé válik?
A tapasztalattól a torzított valóságig
Minden egy egyszerű megtapasztalással (experiencing) kezdődik. Ér egy inger a külvilágból: a főnököd kritizálja a munkádat, vagy a párod feszülten válaszol egy kérdésedre. Önmagában ez csak egy esemény. A probléma ott kezdődik, ahogyan ezt értelmezzük (interpreting).
Ha mélyen, legbelül küzdesz az önfeladás vagy a megfelelési kényszer démonaival, a belső szűrőd azonnal torzít. A főnök kritikája nem a feladatnak szól, hanem rögtön azt jelenti számodra: “Alkalmatlan vagyok.” A párod feszültsége pedig azt: “Már megint én rontottam el valamit, nem vagyok szerethető.” Nem a valóságra reagálunk, hanem arra a jelentésre, amit mi magunk adtunk a valóságnak.
A múlt láncra fűzése és a cselekvés csapdája
Ezután jön a legveszélyesebb fázis: a sorba rendezés (sequencing). Az agyunk imádja a koherenciát. A friss, negatív értelmezést azonnal hozzácsatoljuk a múltbéli kudarcainkhoz. Egyetlen munkahelyi hiba hirtelen egy egész életen átívelő kudarctörténet bizonyítékává válik. Így születik meg a destruktív én-történet.
És itt zárul be a csapda, mert a történetünk viselkedéssé, cselekvéssé (behaving) alakul. Ha elhiszed a saját történetedet, miszerint te “kevés vagy”, akkor úgy is fogsz viselkedni. Nem kérsz fizetésemelést. Nem húzod meg a belső és külső határaidat. Meghunyászkodsz, hogy elkerüld a konfliktust, ezzel pedig nap mint nap feladod önmagad.
A társas újraalkotás, avagy a beteljesedő jóslat
Végül ezt az egészet kivisszük a világba, és társasan újraalkotjuk (socially reconstructing) a narratívát. Olyan helyzeteket és embereket vonzunk be (vagy tűrünk meg magunk körül), akik igazolják az alap-történetünket. Ha a történeted az, hogy téged csak kihasználni lehet, tudat alatt olyan partnereket vagy munkahelyeket választasz, ahol pontosan ezt fogod átélni. A kör bezárul: a torzított történetedből kőkemény fizikai és szociális valóság lett.
Az ébredés: Te vagy a szerző
Hogyan lehet kitörni ebből a láthatatlan börtönből? Az első és legfontosabb lépés a felismerés: vedd észre, hogy a történeted nem egyenlő veled. Az csak egy verzió, amit a túlélés érdekében, a múltbeli sebeidből írtál.
Nem tudjuk megváltoztatni azt, ami velünk történt (a megtapasztalást), de óriási hatalmunk van az értelmezés felett. Amikor legközelebb megnyomsz egy belső pánikgombot, állj meg egy pillanatra. Kérdezd meg magadtól: Valóban ez az egyetlen módja annak, hogy értelmezzem ezt a helyzetet? Vagy csak a régi, megszokott lemezemet tettem fel újra? Amint elkezded átírni az értelmezést, megváltozik a történet. Ha megváltozik a történet, megváltoznak a tetteid – és velük együtt az egész életed iránya is.
A toll a te kezedben van.
Mit gondolsz, te milyen “régi lemezt” pörgetsz a leggyakrabban a fejedben, ami már rég nem szolgálja a fejlődésedet? Szívesen olvasom a gondolataidat a kommentekben.
Marics Peti a klasszikus „Pán Péter” szindróma és a sorskönyvi sikeresség ötvözete. Spontán és impulzív karakter, akinek működését a szabad gyermek uralja, aki soha nem akar felnőni. Sorskönyvében a hódítás és a folyamatos ingeres keresése dominál, miközben a bulvársajtó számára az örök ifjúság és felelőtlenség archetípusát testesíti meg.
Erdős Alpár - SORSANALÍZIS ÉS SZEMÉLYISÉGRAJZ 
Hozzászólás