Amikor a szavak csődöt mondanak

Magyarázat, szembesítés, tisztázás,interpretáció kontra cselekvés

Gyakran halljuk a modern pszichológiai műsorokban, hogy a kommunikáció és a dolgok “kibeszélése” a gyógyulás kulcsa. De mi történik akkor, ha a probléma gyökere egy olyan korai életszakaszba nyúlik vissza, amikor még nem is szavakkal fejeztük ki önmagunkat?

Létezik egy kíméletlenül őszinte és sokak számára kényelmetlen igazság: néha a hagyományos terápiás eszközök – a magyarázat, a szembesítés, a tisztázás és az interpretáció – egyszerűen hatástalanok. Van, amikor úgy tűnik, hogy az égvilágon semmi sem akar működni.

A verbális korlát: Amikor a “tudom” nem elég

Ha a sebeid szavak előttiek (preverbálisak), az intellektusra ható beszédterápia gyakran lepattan rólad. Akik korai traumákat hordoznak, egy teljesen más belső nyelvet beszélnek.

Gondoljunk csak a dohányzásra vagy az alkoholizmusra. Hányszor hallottuk már, hogy: „Tudom, hogy nem egészséges”, vagy „Már többször megpróbáltam leszokni”? Ezek a mondatok fájdalmasan ismerősek. Az ilyen szokások és viselkedési formák olyankor alakulnak ki, amikor a belső feszültség szavakkal nem megfogalmazható, csupán fizikailag megélendő.

Ennek egyenes következménye a káosz mint komfortzóna. Nem kell feltétlenül a legextrémebb dolgokra gondolni: egy önromboló folyamat – legyen az alkoholizmus vagy a társadalmilag szélesebb körben elfogadott láncdohányzás – gyakran olyan élethelyzeteket teremt, amely veszélyes az egyénre és a környezetére. Ezzel a megváltoztathatatlannak tűnő ragaszkodással a régi mintákhoz az érintettek – sokszor tudat alatt – már a terápia megkezdését is ellehetetlenítik.

A “motiválatlanság” mítosza és az alibigyártás

Sok szakember értetlenül áll azelőtt, amikor a papírforma szerint szuperbiztos módszerek kudarcot vallanak, és hajlamosak ezt az ellenállást egyszerűen “motiválatlanságnak” bélyegezni. Azt mondják, a kliens nem akar eléggé dolgozni magán.

Én azonban máshogy tekintek erre.

Gyakori jelenség, hogy pontosan abban a pillanatban, amikor a gyógyulás lehetősége a leginkább kézzelfoghatóvá válik, hirtelen “történik valami” a személyben vagy a családban. Ezek a váratlan események vagy konfliktusok tökéletes, stabil alibit szolgáltatnak ahhoz, hogy a személy felmentve érezze magát a további munka alól.

A meg nem értett cselekvési kényszer és a belső párbeszéd

Ha magadra ismersz ezekben a sorokban, egy dolgot nagyon fontos megértened: az, hogy eddig egyetlen terápia sem működött, nem feltétlenül a te kudarcod. A hagyományos keretek sokszor nem tudnak mit kezdeni ezzel a hatalmas, cselekvésre irányuló feszültséggel. Amikor “kiborul a bili” – azaz fellép a lélekben lévő cselekvési kényszer –, az valójában egy kétségbeesett kísérlet a kommunikációra. Egy néma, de annál hangosabb segélykiáltás, amely eddig nem kapott kellő figyelmet.

A mai társadalmi trendek, az influenszer kultúra és a média folyamatosan a kifelé irányuló kommunikációt sulykolják. Ugyanígy ott vannak a családi elvárások, amelyek megszabják, hogyan “kellene” viselkednünk (interperszonális kommunikáció). A pszichológiai vizsgálódások oroszlánrésze is erre fókuszál.

Van azonban valami, ami ennél is fontosabb: a belső párbeszéd. Az, ahogyan saját magunkkal beszélgetünk. Ez egy méltatlanul mellőzött terület, én pedig pont ezen a területen mozgok otthonosan.

Cselekedj a saját érdekedben!

Elképzelhető, hogy a te esetedben ez a cselekvési kényszer eddig csak önszabotázsban vagy destruktív helyzetek megteremtésében nyilvánult meg. Miért? Mert a környezeted nem tudta értelmezni ezt a szükségletet. Mivel “minden a fejben dől el”, az emberek nem hallják a gondolataidat, így sokszor nem is értenek meg.

A célom nem az, hogy rávegyelek: ülj le, és csak beszéljünk a semmiről. A cél az, hogy ezt a megállíthatatlan cselekvési energiát végre ne önmagad ellen, hanem önmagad érdekében használd fel.

Ne várd meg, amíg a következő önszabotáló lépésed újra romba dönti, amit eddig felépítettél. Ha felismered magadban a mintát – hogy pontosan akkor lépsz hátra, amikor előre kellene menned –, akkor most van itt az ideje egy másfajta döntésnek.

Lépj a tettek mezejére. Ha eleged van abból, hogy az üres tűnő szavak nem segítenek, keress egy olyan szakmai keretet, amely elbírja, megérti és végre a megfelelő mederbe tereli a cselekvés iránti elfojthatatlan vágyadat.